<< VISSZA-VERSEIM
FÁJÓ GONDOLAT
Ordítanék én, de nem szabad,
Nem hallhatja más a fájó szavakat.
Toporzékolnék, hogy meghalljad,
Hiányzol, mint eső a virágnak.
Ordítva futnék a világnak,
De senki se szólna rám, hogy megálljak.
Kínlódva, égő szemekkel,
Hogy csak te láss engem vérző sebekkel.
Ordítva, kiabálva,
A hegyoldalban meg-megállva,
Reád emlékezve, s a barátságra,
Mely elszállt gyorsan a nagyvilágba.
Üvöltve lázadnék, de nem szabad,
Hisz te nem hallod meg többé hangomat.
Messze mentél, el a határba,
Így lett szívem szereteted fájó árvája.
COPYRIGHT BY-E-BLOG (c)
|