<< VISSZA-VERSEIM
AZ EGYETLEN BARÁT
Kiért hull fájó könnyem,
Ki nélkül nincsen éltem.
Tegnap még boldog volt, s örült nékem,
Ma már e boldogság is semmivé lett.
Az egyetlen barát, kiért éltem,
Elhagyott a labirintus sűrűjében.
Elszakadtunk egymástól, úgy érzem, végleg,
Engem csupán a szép emlék köt össze véle.
Ő volt az egyetlen, kiben bíztam földön s égen,
Ki gyengéden átölet, mikor erre kértem.
Ki kezét akkor fölém emelte,
hogy áldását szórja rám az Isten keze.
Ki egykor álmomból szavaival ébresztett reggel,
Ki napjaimat bearanyozta kedves kacagó lényével.
Az egyetlen barát, ki ismert engem,
Ki tudta, mi bánt, s megvigasztalta lelkem.
Ő volt minden reményem,
S a labirintus elnyelte ezt is véle, érzem.
Magával vitte a burjánzó növénybe,
Nem maradt más, csak űr, s a szívem keserűsége.
COPYRIGHT BY - E-BLOG (c)
|